A harmadik

2011 június 24. | Szerző: Agrárleány

 Akkor lássuk a medvét, a mai rész a regényből :

Három hete kezdődött az egész, az első gyilkosságnál a helyszíni szemlén még csak simán gyógyszer túladagolásra gondoltak a zsaruk, még teljesen jogosan. Később a törvényszéki laborosok valami érdekesre bukkantak, az áldozat vérében nyomokban nyugtatót találtak, de a halál oka egy elefánt családnak elegendő véralvadás gátló és a hozzá illő test szerte elterülő milliónyi zúzódás volt. Áldozatunk belülre vérzett el. Csúnya. Mikor megtalálták a következő áldozatot egy héttel később ugyanilyen állapotban már nem volt kétség, valaki fiatal férfiakat öldös, ezzel a módszerrel. Csak a második gyilkosság után avatott be legjobb barátom és a helyi gyilkossági csoport vezetője, James Moore, az esetbe.

Jimmel vagy 5 éve ismertük egymást, rendszeres látogatója és rajongója volt kiállításaimnak és idővel a legjobb barátommá nőtte ki magát. Bő egy éve kért fölt, hogy legyek rendőrségi rajzoló és nem tudtam neki nemet mondani. Egy-egy napon, mikor végeztem az épp aktuális tanú segítségével fantom képet rajzolnom, beültem a fiúkhoz az irodába. Eleinte csak hallgattam, hogy mint csinálják a fiúk a nyomozást, gyilkosok üldözését, néha párszor kérdeztem és következtettem. A csoport idővel megkedvelt, befogadott és állítván, hogy néha – nő nemem ellenére – vannak jó meglátásaim, felajánlják, hogy amikor épp rá érek nyugodtan nézzek be szívesen veszik a friss nézőpontomat. Végül így lettem rajzoló mellett, tanácsadó. Az, hogy ezt hivatalosan is elismerjék az kellett, hogy a rendőrkapitány is elfogadjon és megadja engedélyét. Megtörtént. Mai napig nem tudom, hogy miért ment bele, azt hiszem kedvel a kapitány, ki tudja mi oka volt rá.

Mire újra magamhoz tértem a múltba révedésből már a Farranról fordultam rá a Campbellsre, s ezzel a kanyarral, egy úttal magába az Ó városba érkeztem meg. A kapitányság egy harmincas évekbeli lakóházból lett átalakítva, imádtam az épület hangulatát, egyszerűen magával ragadott az egykori kivitelezők és az idő vasfogának közös munkája.

Szumma szummárum:

Nos a rendszer, ami megmentett a hőseim által kilátásba helyezett kövezéstől, az Excel volt!

Hihetetlen, de igaz, az a kis program tette számomra lehetővé az átláthatóságot a káoszban. A fejemben ugyanis nem fértek el, vagyis nem úgy fértek el, ahogy ők azt szerették volna, összemosódtak, életlenné váltak. Táblázatba szorítottam őket, először csak a nevüket, majd a korukat aztán pedig kapcsolati szálakat, ekkor nagyon elégedett voltam és úgy éreztem így már semmi baj nem érhet engem…

Álomképek, mi az, hogy baj egyenesen katasztrófa zuhant a nyakamba, addig tényleg minden csodálatosan ment, míg meg nem kellett szólalniuk a hímnemű egyedeknek, ugyanis ekkor a még élénken mozgolódó fantáziám összekeverte őket, külső és belső tulajdonságaikat egyaránt. A tarthatatlan helyzetet ismét az ügyes kis programmal kezeltem és beillesztettem, még két oszlopot a külső és a belső tulajdonságoknak egyaránt.

Huh, ezt megúsztam, újra neki is lendültem, de aztán ismét akadályba csapódtam és nagyot is szólt, na de ezt csak a következő alkalommal.

A nevek misztériuma, a karakterek lázadása

2011 április 30. | Szerző: Agrárleány

 2. rész(ecske)

Már lassan egy hete, hogy újra embernek éreztem magam és nem csak ócska utánzatnak. Újra dolgozgattam, de mentorom szerint, ha valaki meglátta volna műveimet azonnal kiugrik az ablakon és nem örömében.

–          Annyira nem is borzalmasak. Kicsit komor a hangulatuk, de ennyi.

–          Hát, ezek szerint két különböző képet nézünk – homlokát ráncolva méregette, az előtte földre támasztott vásznat. – Husikám, ezzel embert lehet ölni.

Nem szoktam érzékeny lenni, de még elég frissek voltak a sebeim, így utolsó mondatára kirázott a hideg és valószínűleg egy picit el is fehéredtem.

–          Sajnálom. Ez csodálatos, de totál depressziós leszek tőle, ha csak egy másodpercnél tovább nézem.

Biccentéssel jeleztem, hogy mondanivalójának lehetett némi alapja.

–          Jól van. Mi lenne, ha elutaznál egy pár hétre? Feltöltődni meg minden.

–          Hát, nem is tudom. Sara?

–          A macskára ne legyen gondod szerintem Jeffrey szívesen foglalkozik majd vele. Az a dög amúgy is csak őt tűri meg a lakásban, persze rajtad kívül.

–          Dög, mi? Már csak így hívod? – gúnyos mosoly terült el arcomon.

–          Hát még jó – Sam arca csak úgy lángolt a hirtelen dühtől. – Az a kis rondaság legutóbb majdnem letépte az ujjam – jelentőség teljesen felmutatta jobb kezének mutatóujját, amit tényleg megannyi apró véres karcolás tarkította. – Szegény ujjacskám alig élte túl.

Dramaturgiailag tökéletes előadását, fojtott nevetéssel díjaztam, amint Sam észlelte rajtam a görcsösségnek jeleit gonosz tekintettel és fenyegető kézmozdulatokkal indult el felém. A komolyabb károsodásoktól mobilom hangja mentett meg, mosolygós szemmel néztem föl rá.

–          Sajnálom, de ezt most fölveszem.

–          Hm – fordult el durcásan. – Majd, ha végeztél, lesz ám a ne mulass.

Alakja távolodott tőlem, magas és karcsú vonalai igézően lengették hosszú sötétkék ruháját, az ajtóban visszafordult és mézszínű szemeit rám emelte, penge vékony ajkai ellágyultak egy másodpercre, mosollyal illettek. Következő pillanatban már csak seszínű, szögegyenes hajának végét láttam. Telefonomra pillantottam, Scott Brown nyomozó, írta a képernyő.

–          Üdv! Mi kéne, ha volna?

–          Szia, ha te azt tudnád – még így telefonon keresztül is éreztem, hogy mosolyog. – Figyelj, nem azért a húsz fillérért, de mennyire vagy munkaképes állapotban?

–          Voltam már jobban is, Sam azt mondja, hogy a képeimmel ölni lehetne…

–          Huh, akkor durvák lehetnek.

–          Csak egy picit. Nos, mikorra menjek? – érdeklődtem.

–          Hát, minél előbb, annál jobb – hangján egy kis sürgetést éreztem.

–          Valami izgi?

–          A Gyógyszerészről van szó, újabb gyilkosság, de most úgy néz ki van egy szemtanúnk – egy pillanatra elállt a lélegzetem.

–          Öt perc és a kapitányságon vagyok.

Szívem a torkomban dobogott, miközben lenyomtam a telefont. Az adrenalin hirtelen elöntötte testem és keserű dühöt éreztem, szinte elképzeltem magam előtt, hogy ha tényleg sikerül elkapni, akkor hogyan szedem apró kicsi darabkákra. Fortyogó érzelmeimnek hirtelen az vetett véget, hogy érzékszerveim hangosan vészkiáltottak, ugyanis egy gyalogost majdnem aszfalt matrica sorsra kárhoztattam. Ekkor döbbentem rá, hogy már sötétzöld Chevimnek a kormánya mögött ülök és vezetek sőt ezt nem szemmel, kézzel meg lábbal tettem pedig elsősorban ezekkel kellene. Gyorsan higgadtságot erőltettem magamra és igyekeztem tisztább fejjel végig gondolni az eseményeket.  Valaki látta. Ez körül-belül, annyira tűnt lehetségesnek, mint az, hogy Batman létezik. A Gyógyszerész sorban most szedte harmadik áldozatát és soron kívül megölte egyik legjobb barátomat.

Szumma

Nos az élet nehéz, főleg akkor, ha nem is létezel csak egy őrült nőszemély agyából pattansz ki.

Amikor neveket kerestem két opcióm volt, egyik már meg volt az alap személyiség és ahhoz kellett hozzá illő nevet találni vagy megtetszett egy név és köré kellett egy jellemet rajzolnom. Őszintén nem tudtam, sőt nem is tudom eldönteni, melyik volt a nehezebb, talán az előbbi vagy…

Találtam egy nagyon hasznos kis angol oldalt, ami több százezer nevet tartalmaz és jelentés alapján is lehet keresni, annyira megörültem, hogy körül-belül egy teljes napon át azon lógtam, ugyanis az alap szereplő gárda olyan két, két és fél tucatra rúg. Nem volt egyszerű, de megszültem őket, és akkor ám nagyon büszke voltam, aztán rá kellett döbbennem, hogy legalább a felüknek egy normális múltat firkálnom kell. Lassan – nagyon lassan – mindenki kerekedett, alakult és formálódott, de még egyikük sem volt teljes. Egy este azon kaptam magam, hogy most már nagyon írhatnékom van, így a gép elé cuppantam és neki álltam, 2-2,5 oldal után azon kaptam magam vagyis inkább a hőseimet, hogy zendülnek, nem tetszett nekik, hogy nem egészek és egyszerűen megrekedtem, zátonyra futottam. Ott álltam a meglékelt hajó tatján és azon morfondíroztam, hogy most mi legyen. Elmentettem azt a két oldalt és leültem csendes magányomba. Micimackót játszottam “Gondolj, gondolj.” és megtörtént az ihlet, megtaláltam a rendszert, ami segíthet nekem.

Pár nap múlva ismét jelentkezem, elmesélem mi volt az a szikra, ami megszüntette a sztrájkot a fejemben.

Első rész – Az ébredés

2011 április 28. | Szerző: Agrárleány

 1.rész(ecske)

Szumma-szummarum:
Nos remélem tetszett.
Egyik kedvenc íróm könyvét tettem le, amikor neki ültem, ennek az egésznek. Nem is tudom mi ütött akkor belém, de a fejembe kúszott egy gondolat és úgy voltam vele miért is ne, megpróbálkozom vele. Persze tudom, hogy egy igazi íróhoz se érhetek (még :D) fel, de jól érezhetem magam ezzel a kis partizánkodással. Továbbá, olvastam valahol, csak sajnos már nem tudom pontosan kitől van az idézet, de teljesen így éreztem én is, mikor képernyőre pötyögtem az első pár karaktert… 
Most igyekeztem megtalálni az idézetet, de valahova eltűnt, na majd elővarázsolom pontosan kitől és mit is akartam, de addig is a lényege annak az egy mondatnak: azért írok, mert amit olvasni szeretnék senki nem írja meg, így hát nekem kell. Valami ilyesmi vala.
Pár nap múlva jelentkezem a következő darabkával és a név választás mizériával.