Egy kis regény születése
Egy regény születéséről és a körülötte...

Első rész – Az ébredés

2011 április 28. | Szerző: Agrárleány |

1.rész(ecske)

Rendületlen kopogás az ablakon. Esett. Valahogy az időjárás mindig eltalálta, hogy milyen a hangulatom és akkor ez nagyon nem volt szép tőle. Lerugdostam magamról a takarót, mire Sara, a macskám sértődötten kivonult a hálóból, mivel a paplanon ő maga is rajta volt. Kábán, bucira dagadt szemekkel támolyogtam oda az ablakhoz, lassan elhúztam a függönyt és halkan felnyögtem. Odakint vízfüggöny, sötét felhők ontották magukból megkeseredett könnyeiket akár csak én az éjszaka folyamán. Kicsit támolyogva, de elindultam a konyha felé, hogy legalább megadhassam az esélyt testemnek a felébredésre, felraktam a kotyogóst a tűzre, levettem a bögrém a polcról, hűtőből a tejet, szekrényből a cukrot varázsoltam elő. Ismét kitekintettem az ablakon, még mindig zuhogott. Elhúztam számat és letöröltem az utolsó könnycseppet, melyet kipréselt magából sivatag-szárazra sírt szemem, ha ezt így folytatom kiszáradok. Sara lábamhoz dörgölte magát, úgy látszott hajlandó nekem megbocsátani, de ha nyávogásából jól vettem ki, csak akkor, ha kaját adok neki. Követelésének engedve, tálába a konzerv alján maradt tápot ajánlottam. Elfogadta. Benéztem a mosogató alatti szekrénybe és muszáj volt realizálnom, hogy a vásárlás már elkerülhetetlen. A kávé kész, hozzáadtam, amit kellett. Lezuttyantam vele a konyha asztalhoz, az ott lévő cigis dobozból kirángattam egy szálat, számba löktem és tüzet adtam neki. Szervezetem reagált, éljen a reggeli rutin. A telefon hirtelen belevisított a csöndbe, kicsit megrázkódtam, nem siettem felvenni, meg tette helyettem a rögzítő. Öcsém az. Hangja nyugodt, mint mindig, ő az én lelki támaszom, azt mondja 15 perc és nálam lesz, kedvesen utasít, hogy addigra fejezzem be a kávézást és most rögtön nyomjam el a cigit. Halvány mosolyra görbült a szám. Azzal zárta beszédét, hogy szeret és sajnálja. A konyhából bepillantottam a nappaliba, a szekrényen ott lógott a fekete blézer, blúz, szoknya, kabát és alattuk feküdt a fekete csizma.

Szumma-szummarum:
Nos remélem tetszett.
Egyik kedvenc íróm könyvét tettem le, amikor neki ültem, ennek az egésznek. Nem is tudom mi ütött akkor belém, de a fejembe kúszott egy gondolat és úgy voltam vele miért is ne, megpróbálkozom vele. Persze tudom, hogy egy igazi íróhoz se érhetek (még :D) fel, de jól érezhetem magam ezzel a kis partizánkodással. Továbbá, olvastam valahol, csak sajnos már nem tudom pontosan kitől van az idézet, de teljesen így éreztem én is, mikor képernyőre pötyögtem az első pár karaktert…
Most igyekeztem megtalálni az idézetet, de valahova eltűnt, na majd elővarázsolom pontosan kitől és mit is akartam, de addig is a lényege annak az egy mondatnak: azért írok, mert amit olvasni szeretnék senki nem írja meg, így hát nekem kell. Valami ilyesmi vala.
Pár nap múlva jelentkezem a következő darabkával és a név választás mizériával.