A harmadik

2011 június 24. | Szerző: Agrárleány |

 Akkor lássuk a medvét, a mai rész a regényből :

Három hete kezdődött az egész, az első gyilkosságnál a helyszíni szemlén még csak simán gyógyszer túladagolásra gondoltak a zsaruk, még teljesen jogosan. Később a törvényszéki laborosok valami érdekesre bukkantak, az áldozat vérében nyomokban nyugtatót találtak, de a halál oka egy elefánt családnak elegendő véralvadás gátló és a hozzá illő test szerte elterülő milliónyi zúzódás volt. Áldozatunk belülre vérzett el. Csúnya. Mikor megtalálták a következő áldozatot egy héttel később ugyanilyen állapotban már nem volt kétség, valaki fiatal férfiakat öldös, ezzel a módszerrel. Csak a második gyilkosság után avatott be legjobb barátom és a helyi gyilkossági csoport vezetője, James Moore, az esetbe.

Jimmel vagy 5 éve ismertük egymást, rendszeres látogatója és rajongója volt kiállításaimnak és idővel a legjobb barátommá nőtte ki magát. Bő egy éve kért fölt, hogy legyek rendőrségi rajzoló és nem tudtam neki nemet mondani. Egy-egy napon, mikor végeztem az épp aktuális tanú segítségével fantom képet rajzolnom, beültem a fiúkhoz az irodába. Eleinte csak hallgattam, hogy mint csinálják a fiúk a nyomozást, gyilkosok üldözését, néha párszor kérdeztem és következtettem. A csoport idővel megkedvelt, befogadott és állítván, hogy néha – nő nemem ellenére – vannak jó meglátásaim, felajánlják, hogy amikor épp rá érek nyugodtan nézzek be szívesen veszik a friss nézőpontomat. Végül így lettem rajzoló mellett, tanácsadó. Az, hogy ezt hivatalosan is elismerjék az kellett, hogy a rendőrkapitány is elfogadjon és megadja engedélyét. Megtörtént. Mai napig nem tudom, hogy miért ment bele, azt hiszem kedvel a kapitány, ki tudja mi oka volt rá.

Mire újra magamhoz tértem a múltba révedésből már a Farranról fordultam rá a Campbellsre, s ezzel a kanyarral, egy úttal magába az Ó városba érkeztem meg. A kapitányság egy harmincas évekbeli lakóházból lett átalakítva, imádtam az épület hangulatát, egyszerűen magával ragadott az egykori kivitelezők és az idő vasfogának közös munkája.

Szumma szummárum:

Nos a rendszer, ami megmentett a hőseim által kilátásba helyezett kövezéstől, az Excel volt!

Hihetetlen, de igaz, az a kis program tette számomra lehetővé az átláthatóságot a káoszban. A fejemben ugyanis nem fértek el, vagyis nem úgy fértek el, ahogy ők azt szerették volna, összemosódtak, életlenné váltak. Táblázatba szorítottam őket, először csak a nevüket, majd a korukat aztán pedig kapcsolati szálakat, ekkor nagyon elégedett voltam és úgy éreztem így már semmi baj nem érhet engem…

Álomképek, mi az, hogy baj egyenesen katasztrófa zuhant a nyakamba, addig tényleg minden csodálatosan ment, míg meg nem kellett szólalniuk a hímnemű egyedeknek, ugyanis ekkor a még élénken mozgolódó fantáziám összekeverte őket, külső és belső tulajdonságaikat egyaránt. A tarthatatlan helyzetet ismét az ügyes kis programmal kezeltem és beillesztettem, még két oszlopot a külső és a belső tulajdonságoknak egyaránt.

Huh, ezt megúsztam, újra neki is lendültem, de aztán ismét akadályba csapódtam és nagyot is szólt, na de ezt csak a következő alkalommal.